Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy
tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát,
mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket.
Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is
lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor
meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie
kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is
előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti:
családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky
regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban
a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.
A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt
el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen
kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv
és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti
a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a „Zabhegyező” jelentett a szüleik
generációinak.
Na tehát, aki eddig még nem olvasta ezt a könyvet, az most
rögtön álljon neki, mert ez a könyv teljesen megváltoztat. Sokszor mondom azt, hogy
„ez a könyv így meg úgy változtatja a nézőpontunkat a dolgokon” de ennél a
könyvnél halálosan komolyan gondolom. A legtöbb könyv a világ dolgait mutatja
be máshogy, politikát, szerelmet, történelmet stb. Ez a könyv viszont a
magunkról alkotott képet forgatja fel. A történetet Charlie leveleiből ismerjük
meg, és a amiket leír, elmond, az a mi történelmünk is. Amit elmond az velünk
is történhetne, lehet történik is.
Charlie egy bájos, kedves, humoros, őszinte és tiszta. A
tiszta alatt azt értem, hogy az elején gyermeki, majd ahogy telik az idő egyre
inkább felnő és mi vele növünk. Ahogy megfogalmazza a dolgokat az ámulatba
ejtő, és lehengerlő. És a zenei ízlése is nagyon jó, meglehet találni a neten a
zenéket amik levannak írva és nagyon jól passzolnak a történetbe. Én nagyon
boldog vagyok, hogy újra felvettem ezt a könyvet, 12 éves koromba próbálkoztam
vele először de túl kicsi voltam, hogy megértsem miről is szól igazán ez a
könyv.
Patrick és Sam talán a föld legcsodálatosabb barátai akiket
eltudok képzelni, a Titkos Mikulás résznél egyszerre akartam sírni és nevetni.
Az egész könyv üzenete az, hogy ne rohanjunk az élet elől,
hanem éljük ki, és el se tudjátok hinni, hogy, ez mennyire nehéz. Én most
próbálom élni az életet, keresem a pillanatokat amiket majd öregen emlegetni
fogok, és nehéz. Szerintem ha próbálunk nem menekülni az élet elől akkor nem
fog menni, szerintem meg kell feledkezni mindenről és az élet talán majd
megtalál minket. Remélem legalábbis.
Ezer megy egy szót tudnék mondani erről a könyvről, de
egyszerűen egyet se. Lehet itt kéne befejeznem, mert ez nem megy. De kérlek
olvasd el ezt a könyvet a te érdekedben, vagy nézd meg a filmet, de ezt az
élményt mindenkinek át kell élnie.
ÖÖÖÖÖÖÖSSSSSSSZZZZZZEEEEESSSSÍÍÍÍTTTÉÉÉÉÉÉSSSSS!
Nem is tudom, mit írjak, egyszerűen nem leírható, azaz érzés
amit ez a könyv adott nekem. Nem vagyok boldog vagy szomorú, nem vagyok lelkes
vagy elkeseredett. Talán éppen felszabadult és megkönnyebbült vagyok. És nem
tudom miért, mert a könyv nagyon jó volt és nem akartam, hogy vége legyen, de
valahogy nem hagyott bennem ürességet. Egyszerűen nem értem, hogy lehetséges
ez. De azt tudom, hogy szívem szerint most Sam furgonjának a platóján állnék,
ahogy bemennek az alagútba és kiáltanék teljes szívemből, mert abban a
pillanatban nem lennének korlátaim. Talán ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani
a könyv befejezését, mint mikor a Breakfast Club végén megszólal a zene. Ugyan
az a érzés. Vége van valaminek, mégis olyan mintha csak most kezdődött volna
el.
Ez a könyv maga a gyönyör, szerettem az első betűjétől az
utolsóig. Hirtelen az 5 csillag is olyan kevésnek tűnik.
10/5 CSILLAG (egyszerűen
ha ezt is 5re értékelném, akkor a többit kéne le)